Harruckerni lovag Harrucker (1722-től Harruckern) János György császári élelmezési főhadbiztos, magyar udvari kamarai tanácsos, későbbi Békés vármegyei főispán 1720-ban lett Kígyóspuszta földesura, amikor III. Károly király neki adományozta a Békés vármegye területének nagyobb részét kitevő gyulai uradalmat.

Harruckernt 1722 márciusában honosította (honfiúsította) a magyar országgyűlés, ezután már nem volt akadálya, hogy 1723 májusában az uralkodó magyar nemesi jogon is neki adományozza az uradalmat, amelynek birtokába augusztus 10-én be is iktatták. 1729-ben a földbirtokost magyar bárói rangra emelték.

A báró 1742-ben bekövetkezett halála után fia, Harruckern Ferenc örökölte a hatalmas uradalmat, és Békés vármegye főispánja is ő lett. 1775-ben bekövetkezett halálával kihalt a Harruckern família férfiága.

A Harruckern örökösök 1776-ban a királynő előtt egyezséget kötöttek arról, hogy a gyulai uradalmat közösen hasznosítják, és csak a nyereséget osztják fel. A gazdálkodás irányításával Harruckern Ferenc egyik lányának, Jozefának a férjét, nagykárolyi gróf Károlyi Antalt bízták meg.

A birtokfelosztás gondolata csak az 1790-es években merült fel, ekkor leltárba vették és felbecsülték az uradalom ingatlan és ingó részeit. Végül 1798 februárjában Bécsben osztályra bocsátották az öt rátára (részre) felosztott uradalmat. Ekkor az örökösök közül a gyulai ráta báró (később gróf) Wenckheim (I.) Józsefné Gruber Mária Terézia bárónő, a békési ráta báró (később gróf) Wenckheim (I.) József, báró Wenckheim János György és báró Wenckheim (I.) Ferenc örökösei, a szarvasi ráta gróf Stockhammer (II.) Józsefné Harruckern Mária-Anna bárónő örökösei, a szentesi ráta özvegy nagykárolyi gróf Károlyi Antalné Harruckern Jozefa bárónő, a csabai ráta pedig ontopai gróf Siskovics Józsefné Harruckern Borbála bárónő tulajdonába került.

Kígyóspuszta egyik részét a gyulai ráta részeként báró Wenckheim (I.) Józsefné Gruber Mária Terézia bárónő, másik részét pedig a csabai ráta részeként ontopai gróf Siskovics Józsefné Harruckern Borbála bárónő kapta meg. Siskovics Józsefné az adósságai miatt már 1798. május 8-án zálogba adta birtokai közül Gerlát, Dobozt, valamint Kígyós-, Csákó-, és Szentmiklóspuszták rá eső részét báró Wenckheim (I.) Józsefnének, és mivel a birtokot Siskovicsné sosem váltotta vissza, Kígyóspuszta egész területe a Wenckheim család tulajdonába került.

(I.) József gróf 1803-ban bekövetkezett halála után két fia örökölte vagyonát, ekkor Kígyóspusztát (III.) József gróf kapta meg. A birtokmegosztás után Wenckheim (III.) József cs. kir. kamarás kiköltözött a kígyósi pusztára, ahol egy ma is meglévő kúriát emeltetett 1808 és 1831 között klasszicista stílusban. (A helytörténeti adatok szerint 1810 táján emelték az épületet, 1831-ben már biztosan állt a kúria a kígyósi uradalom fennmaradt leltára szerint.)

Wenckheim (III.) József 1852-ben bekövetkezett halálakor egyetlen lányára, az akkor három éves Wenckheim Krisztinára szállt hatalmas vagyona. A birtokot hosszú ideig gyámok irányították.

Wenckheim Krisztina 1872-ben házasságot kötött unokatestvérének, Wenckheim (I.) Károlynak a fiával, Wenckheim (I.) Frigyessel.A grófnő házassága révén W Frigyessel egyesült a gerlai és a kígyósi uradalom. Wenckheim (I.) Frigyes királyi főpohárnokmesteri, cs. és kir. kamarási és titkos tanácsosi címet viselt, több ízben országgyűlési képviselővé is megválasztották.

A házasságkötés után felmerült, hogy az ifjú pár megvásárolja özvegy gróf Wenckheim (IV.) Józsefnétől a gyulai kastélyt állandó lakóhely céljára, az adásvétel azonban végül nem valósult meg.

A házaspár Ókígyóson emeltetett új kastélyt 1875 és 1879 között, a historizáló, döntően német neoreneszánsz stílusú épület terveit Ybl Miklós készítette. A kivitelezés munkáit Nuszbek József vezette,

Az 1897-ben kiadott Wenckheim családi „Emlék-Album” ezt írja a korban igen nagy tetszést kiváltó kastélyról: „Az ókígyósi az 1879. évi június 18-án nyittatott meg, mely Ybl Miklós terve után építtetett közel másfél millió költségen. Általános vélemény, hogy az országnak stílszerűség, kényelem és fejedelmi pompára nézve legszebb kastélya. A csabai és aradi útvonal mentén egy természetes magaslatról uralkodik a síkság felett, 35 öl magas tornyával, hármas csúcsban végződő tetőjével, obeliszkjeivel s apró tornyocskáival gyönyörű látványt nyújt. Az egész renaissanse stylusban épült s belső berendezése is a stylnak megfelelő; remek fogadótermei, könyvtárszobája és ebédlője úgy mint harmincz vendégszobája és melléképületei valóban csodálni való látványosságot képeznek. Nehéz e szűkreszabott helyen többet írni róla, mindenképpen érdemes megnézni! Csak a kastélyépület leírása és története egy önálló dolgozatot is megtöltene. Az épület előtt van egy mesterséges forrás, a kápolnával szemben, az ún. Zsigmond-forrás (Zsigmondy Béla készítette), 1894-ben fúrták, 335 méter mély artézi kút ez.”

A kastély földszintjének északkeleti végén a kápolna, délkeleti végén az – 1930-as években lebontott – télikert (üvegház) állt. A kápolnától nyugatra a díszlépcsőház, majd a galériás előcsarnok következett, a télikerttől nyugatra pedig a faburkolatos ebédlő, a faburkolatos könyvtár – a fő (déli) homlokzat árkádos loggiája mögött –, majd a fogadószalon következett. A földszint nyugati részén folyosó futott végig, ettől északra a gróf, délre a grófné lakosztályai kaptak helyet. Az emeleten vendégszobák sorakoztak, az alagsorban szobák, éléskamrák, boros és veteményes pincék, gyümölcstartók és faszínek voltak, a pinceszinten kapott helyet a gőzgép is, amely a vízellátást biztosította. A melléképületben volt a konyha, az emeleten a vasaló- és cselédszobák.

A rezidenciát a kor legmodernebb technikai vívmányaival szerelték fel, a már említett gőzgép a toronyba pumpálta fel a vizet, és onnan került a vasból készült csővezetékbe, amely a kastély szobáit, valamint a parkot és az istállót is ellátta vízzel. A kastély körül egykor gázlámpák világítottak, a világítógázt az ún. „gázházban” fejlesztették a konyha épülete mögött.

A kastély kiterjedt angolparkjának a kialakítása a rezidencia építésével egyidejűleg megkezdődött. Az épület főhomlokzata (déli homlokzata) előtt geometrikus kertet alakítottak ki („pleasure ground”).

1893-ban I. Ferenc József császár és király is látogatást tett a család borossebesi vadászkastélyában. 1911-ben a Wenckheim család kígyósi uradalma 13 538 katasztrális holdat tett ki. A Wenckheim házaspárnak hatalmas birtokai voltak, a tulajdonát képezte a békési, a borossebesi, az eleki, a kígyósi, a mosonszentmiklósi–rárói, a pósteleki, a székudvari és a pusztaszőlősi uradalom.

Wenckheim (I.) Frigyes 1912-ben hunyt el Ókígyóson, ezután felesége tulajdonát képezte az egész birtok. Wenckheim Krisztina már korábban, 1896. február 17-én elsőszülöttségi hitbizományt szervezett kígyósi és székudvari uradalmaiból, valamint a ménesi szőlőbirtokából; a hitbizományi uradalmat a grófnő átengedte legidősebb fiának, Wenckheim (V.) Józsefnek.

A gróf és családja 1944 augusztusában hagyta el a kastélyt, a família Bécsbe menekült, onnan a család tovább vándorolt Németországba majd Franciaországon keresztül 1948-ban Algírban telepedett le, (V.) József ott halt meg 1952-ben.

A kastélyt a II. világháború után államosították, majd mezőgazdasági és élelmiszeripari szakiskolát helyeztek el benne. Az épület földszintjén irodákat, tanári szobákat, könyvtárat és tornatermet, az emeleten leánykollégiumot, a melléképületekben pedig tantermeket helyeztek el. Az egykori kocsiszínt konyhává, az istállót ebédlővé alakították át, a gázházból autóbuszgarázs lett. A repülőhangár helyén új fiúkollégiumot emeltek, a park tisztását – más néven lovaspólópályát – labdarúgópályaként használták.

A kastélyparknak a kapuhoz közel eső részét a II. világháború után kivágták, ezt később újra kellett telepíteni. A szakiskola által gondozott park a Szabadkígyósi Tájvédelmi Körzethez tartozott, 1997-től pedig a Körös-Maros Nemzeti Park részét képezi.

A kastély műemléki helyreállítására 2019 és 2022 között került sor a Nemzeti Kastélyprogram keretében, a NÖF Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. koordinálásában.