MEGKÖZELÍTHETŐSÉG

A szabadkígyósi Wenckheim-kastély Budapest felől a 44-es számú főúton és az M44-es autóúton keresztül, Szeged és Debrecen felől a 47-es számú főúton keresztül érhető el. Békéscsaba és Gyula felől az Újkígyós/Szabadkígyós irányt kell követni (alsórendű út, számjelzés nélkül). 

AKADÁLYMENTESSÉG

Mozgássérült igazolvánnyal rendelkező személygépkocsi kastélyparkba érkezését kérjük előre jelezni a szabadkigyosikastely@nofnkft.hu email-címen keresztül. A behajtási engedély csak előzetes időpontelőjegyzéssel és visszaigazolással együtt érvényes.
A kastély főépületébe, azaz a kiállításra, a látogatói főbejáraton keresztül tudnak bejönni a mozgássérülteknek kialakított felvonóval. A földszinten mozgássérülteknek kialakított mosdó és pelenkázó helyiség is található. A kastély földszinti helyiségei és szolgáltatásai akadálymentesen elérhetők.

Tömegközlekedéssel

A Szabadkígyósra induló autóbuszokról a Nefelejcs megállóban szállhatnak le. Innen a kastély 10 perc sétával elérhető. Szabadkígyós vonattal nem elérhető.

Parkolás

Várakozni és parkolni kizárólag a kijelölt fizető parkolókban, valamint az alábbi területek közterületein lehet:

-Áchim utca

-Lovas köz

-Park utca

A parkolóterület nyitvatartása: naponta 8.00-20.00 óra között (minden nap)

Kérjük a Tisztelt Látogatókat, hogy elsősorban a kijelölt parkolóhelyeket vegyék igénybe. 

GPS koordináták
46.609022641100744, 21.084598582084205